2007. szeptember 4., kedd

Minden Magyarok XIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál

Én ugyan kinéztem korábban ezt a néptáncfesztivált, de S. hallani sem akart róla addig, amíg meg nem láttuk a Tokió Kalotaszegi Táncegyüttes próbáját. Várazás után sétáltunk egy nagyot (legalábbis magunkhoz képest nagyot) a városban, utána hazamentünk aludni egyet, aztán go néptáncfesztivál.





A finn tánccsoport. Rájuk elsősorban a Korpiklaani miatt voltunk kíváncsiak, hiszen ők is humppát (humppa: finn népdal és tánc) táncoltak. S.-nak annyira megtetszett az idős néni által előadott, végtelenül bonyolult ( :)))) körtánc, hogy úgy döntött, hogy ha egyszer összeházasodunk, a násznépnek is ezt kell táncolnia, mert ezt a táncot még ő is meg tudja tanulni... :))) Maga az előadás kb. kabaré-szinten ment, ugyanis folyton belekeveredtek a 65 és 83 év között táncosok, néha egy-egy cipő is elszállt. :)


Az olaszok nagyon jó zenére nyomták, de az ő táncuk sem volt a világ legbonyolultabb koreográfiája. Az már egy másik dolog, hogy délelőtt tőlük zengett a vár, este meg annyiba sem vették a többi csoport produkcióját, hogy a halkabb részeknél egyszerűen belecsörögtek és vihorásztak.


A görögök tulajdonképpen csak népviselet-bemutatót tartottak, mert a táncok szóra sem volt érdemes...
Ők is a görögök közé tartoztak. A magyarokról és a románokról sajnos nem sikerültek a képeim, pedig baromi jók voltak. A műsor második felében egy táncdarabot adott elő két magyar tánccsoport, egy népzenész-csoport és egy jazz zenekar, kétségkívül érdekes volt a két világ összefonódása.

Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...