Már korábban nyomtattam térképet, és Zs. külön elmagyarázta az utat M-nak, aztán nekem (igen, ismer bennünket), hogy biztosan odataláljunk. Persze, biztosan a rossz bekötőútnál álltunk meg. Apró, hófehér vattacukor-pelyhek hullottak az égből, és Quasimodót kihagyva a buliból, mi meg belegázoltunk az útszélre túrt, lábszárközépig érő hóba, pontosabban a hóval takart latyakba. Csodálatos látvány lehetett, ahogy megdöbbenve, majd felvihogva belecuppantunk a híg sárba. Kb. két másodpercig meditáltunk a csizmánkban vigyorgó víz felett, majd folytattuk a rossz irányt. Sétáltunk vagy 500 métert, de az erdőben megbújó templomrom helyett hatalmas irtást találtunk. Némi telefonos segítség és újabb kóválygás után ott is állt előttünk a romosan is megkapó épületmaradvány.
A Vértes hegységben lévő kolostort 1146 előtt alapította a Csák nemzetség, majd az első kolostor templomát az 1210-es években újjáépítették, ekkor nyerte el ma is látható, háromhajós alakját.
Az évszázadok során több rend (bencés, ciszterci, domonkos) is birtokolta, majd a XV. század folyamán a kolostor hanyatlani kezdett és romossá vált.
A terület 1754-től került az Esterházy család birtokába, és ettől kezdve megindult a rom módszeres pusztítása.
Köveit a környék épülő templomaihoz, a bokodi tó malom- és gátépítéséhez hordták el.
Számos román és kora gótikus faragványt a csákvári emlékműbe és a tatai műromba befoglalva használtak fel.
Az abszolút vizes csizmánk és hideg ellenére annyira tetszett nekünk a rom, hogy a helyben lakó "idegenvezető" 3 csoportot is körbevezetett, mire mi elindultunk haza.
A kolostor területe és környéke temetkezési hely is volt.
Normális ember egy ilyen (vizes) túra után talán elindult volna haza, de mi úgy döntöttünk, hogy ha már felfázunk, akkor legyen értelme, így elindultunk Majkra...
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése