2009. június 5., péntek

Őriszentpéter, Szent Péter-templom, Őrség

Szentgyörgyvölgyről visszafelé végül Magyarszombatfán szereztünk ZÖLD kuglófformát. R. felgumipókozta a motorjára, majd megállapítottuk, hogy most baromira kéne ebédelni (reggelizni...), főleg hogy már fél 4 körül járt az idő. Az nem volt kérdés, hogy valami helyi ételt akartunk megkóstolni, így biztos, ami biztos alapon kikérdeztük a benzinkutast. Ő ajánlotta az őriszentpéteri Bognár-éttermet, mellesleg elmagyarázta, hogy merre találjuk a román stílusú templomot is.
Nos, ez az étterem telitalálat volt. Aki nem szereti a szalontüdőt, az valószínüleg nem fogja érteni lelkesedésünk a pejsli iránt, ami egy sűrű, kicsit savanykás belsőség-leves, de R-val azóta is emlegetjük. Aztán ott volt még a hajdinás vargánya-leves. Annyi gombát raktak bele, hogy megállt benne a kanál! Mi, kis naivak, azt gondoltuk a levesek bekanalázása előtt, hogy még simán elbírunk a sült hagymás, tejfölös dödöllével. Ismeritek azt a katasztrofális érzést, amikor előttetek egy nagytányér illatos, (első falatok által igazolva) nagyon finom étel, és ti már nem bírtok enni belőle, mert annyira tele a hasatok? Így eltelve másztunk fel a motorra, és beirányoztuk a templomot.





A Templomszeren található román stílusú Szent Péter-templom 1230 körül épült, a helyi temető közepén.




Legszebb része a bélletes kapuzata, melynek faragott kövei a jáki templom díszítésére hasonlítanak.





A templomajtó zárva volt, de a karzatról meg tudtuk nézni a templom belsejét is







A török támadások miatt a templomot 1550 táján erődítménnyé alakították, bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül.



A templom belsejében látható bibliai idézetek a XVII. században készültek, miután az épület a XVI. században a protestánsok tulajdonába került. 1730-ban, az ellenreformáció idején szerezték csak vissza a katolikusok.

Nincsenek megjegyzések:

Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...