2009. június 7., vasárnap

Szalafő, Pityerszer, népi műemlékegyüttes, Őrség

Az őrségi túra számomra egyik legvonzóbb része a szabadtéri néprajzi múzeum volt, ezért kicsit szomorú voltam, hogy lekéstük a nyitvatartását. Az éppen hazainduló idegenvezető mondta, hogy már nincs ideje körbevezetni bennünket, de nyugodtan megnézhetjük kívülről. Utólag belegondolva így jobban jártunk, mert "mienk" volt az egész múzeum, és zavartalanul kiélvezhettük a házak és a táj együttes hangulatát.







A skanzen érdekessége, hogy az eredeti házak találhatók itt, ill. az egyik házat a szomszédos Papszerről szállították át.




A legalsó jobb oldali kép mutatja, hogy nem szoktam annyiban hagyni, ha valami be van zárva előttem. Addig jártáltam körbe, amíg nem találtam egy egérlyukat. Odahasaltam mellé a nedves fűben, és befotóztam a lyukon. R. alig röhögött rajtam...


Egy pad a világ szélén, ahol szinte zaj volt a madárcsicsergéstől és bogárzúgástól. Olyan nyugalmat árasztott, hogy ott ücsörögtünk egy ideig.




Ma már a parasztgiccs része, de anno a muskátlikat a legyek elűzésére ültették a házak ablakába.



Emeletes kástu (jószágos- és éléskamra)





A túra lezárásaként a Ferencz-portán vásároltunk házi sajtot (hegyet másztunk érte motorral...)és indultunk Szombathelyre.

1 megjegyzés:

baowah írta...

milyen jo poffeteggombakat szedtem ennek az udvaran.

Blog Widget by LinkWithin
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...